Egy bíró beperelte Handó Tündét, a Bírói Hivatal elnökét - 444.hu

Ezt a kérdést kell majd megválaszolnia a Kúriának, egy magyar bíró, Vasvári Csaba ugyanis beperelte az egykori Bibó-kollégista, s a vezető kormánypárti politikusokkal a mai napig jó barátságban lévő Handót. „Az Országos Bírósági Hivatal elnöke joggal ...

Ennél pikánsabb per nemigen volt még magyar bíróságon - hvg.hu

Igazán kényes ügyben lesznek kénytelenek ítélkezni a bíróságok, miután egy elismert büntetőbíró beperelte Handó Tündét, az OBH elnökét, mondván, visszaél hatalmával és önkényesen válogat a bírók között. A Kúriának kell a közeli jövőben határoznia ...

Beperelték Handó Tündét - Népszava

Beperelte az Országos Bírósági Hivatal elnökét egy bíró, mert úgy véli, Handó Tünde visszaél a hatalmával. A bíró ügyvédje a Klubrádióban elmondta, ügyfele Vasvári Csaba hiába végzett két bírósági pályázaton is az első helyen a Fővárosi Ítélőtábla ...

Bíróság előtt kell védekeznie Handó Tündének - hvg.hu

Az Országos Bírósági Hivatal elnökét azzal perelte be egyik kollégája, hogy visszaél a hatalmával, s csak abból lehet bíró, akit ő akar. Vannak, akiknek pályázniuk sem kell. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke joggal való visszaélése egyértelműen ...

„Joggal való visszaélés” miatt perlik a bírósági hivatal fejét - 24.hu

A HVG ír arról, hogy Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportvezető bírája szerint az Országos Bírósági Hivatal elnökének „a joggal való visszaélése egyértelműen tetten érhető”. Csak az lehet bíró, az léphet előre, akit Handó Tünde akar.

Visszaélés miatt perelték be Handó Tündét - Magyar Nemzet

A joggal való visszaélésre hivatkozva perelte be Handó Tündét a Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportvezető bírája: Vasvári Csaba ugyanakkor nem csak az OBH elnöke ellen indított keresetet. Pereli a Fővárosi Ítélőtábla elnökét is, amiért – Vasvári ...

Az a bíró esett Handónak, akit korábban ő tüntetett ki - Index

Bíróság előtt kell védekeznie az Országos Bírósági Hivatal elnökének, miután egy bíró beperelte, azt állítva, hogy Handó Tünde visszaél a hatalmával és csak az lehet bíró, akit ő akar - írta a HVG. Vasvári Csaba bíró Almássy Kornélt az MDF korábbi ...

Neki fütyöl? - hvg.hu

Bíróság előtt kell védekeznie Handó Tündének. Az Országos Bírósági Hivatal elnökét azzal perelte be egyik kollégája, hogy visszaél a hatalmával, s csak az lehet bíró, akit ő akar. Vannak, akiknek pályázniuk sem kell. HVG aktuális hetilap. A cikk teljes ...